Csekovszky Árpád

 
 

(Csikóstöttös, Baranya megye, 1931. január 3. - Budapest, 1997. április 16.)

1946-1950 között a budapesti Szépmíves Líceumba járt, majd 1950-től 1956-ig a MIF kerámia-szakán folytatta tanulmányait. Mestere Borsos Miklós és Gádor István volt. A diploma megszerzése után egy évig a Művészeti Alap ösztöndíjasakét dolgozott a főiskolán. 1957-ben Borsos Miklós tanársegédje lett. majd megbízást kapott a kerámia szak vezetésére. 1966-tól docens, a tanszéket 1985-ig vezette. 1992-től nyugdíjasként, mint címzetes egyetemi tanár vett részt a főiskolai oktatásban.
Kezdettől fogva épületekhez kapcsolódó, egyedi kivitelezésű kerámiákat készített. Foglalkoztatta az anyaggal történő téralakítás, a népművészet, a korai görög konstruktivitás, a plasztikus tárgyformálás. A kiállításokon népi ihletésű korongolt, mázas figurákkal jelentkezett, majd az 50-es évek végétől kis és nagy méretben, különböző technikával és mázzal, több variációban készültek idoljai, archaikus hatású lovas és kocsihajtó plasztikái. Később oxidos samott keresztkompozíciókat, bibliai témájú fülkeszobrokat állított ki. A kerámia mellett rajzolt és festett is. 1970-ben a Siklósi Kerámia Szimpozion, 1992, 1996-ban a kecskeméti NKS-ban a Senior szimpozion résztvevője volt. A MKISZ-MKT (1960), a Művészeti Alap, majd MAOE (1956) és az AlC (1970) tagja volt.

 

- Csekovszky Árpád jelzése


1. Csekovszky Árpád - Falikerámia I.

1970-es évek

méret 31 x 32cm

2. Csekovszky Árpád - Falikerámia II.

1970-es évek

méret: 30 x 45cm

3. Csekovszky Árpád - Falikerámia III.

1970-es évek

méret: 20 x 44cm


Vissza    Kezdő_oldal